Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


13. fejezet- A nagy ruhapróba

2012.08.13

A nagy ruhapróba

 

(Sofi szemszögéből)

 

Nemsokára évzáró. Egy hét. Nagyon várom már, hiszen vége az általánosnak. Úgybeszéltem meg Lara- val, hogy ma délután ő és Rain átjön hozzánk, hogy felpróbáljuk az ünneplőket. Fél ötkor kopogtattak az ajtón. Lara és Rain lépett be lihegve.
-Veletek meg mi történt? Úgy néztek ki, mint akik most futották le a maratont!-mondtam meglepetten.
-ÁÁÁÁ, semmi különös, csak egy feldühödött kutya háromszor körbekergetett minket a suli meg a tó körül.- válaszolta Rain még mindig lihegve. Tudni illik az iskola egy kisebb tó mellett épült, két okból is. Először is azért, hogy ne kelljen külön uszodát építeni, másodszor pedig azért, mert a polgármester oda építtette. Rain nagyon odavan azért a tavacskáért, ugyanis imád úszni. Ez idáig szép és jó, és nem is lenne vele semmi bajom, ha nem lenne olyan koszos a víz. Ezért is nincs úszás a suliban. Régen, amikor Lara és Én elsősök lettünk, akkor még volt, de amikor két évvel később, amikor egy házsort építettek a tavacska mellé, egyszerűen beleöntötték a törmeléket, és az óta egy hatalmas szemetesnek tekintik. Még jó, hogy fél évente kitakarítják, mert ha nem így lenne, akkor mára már a sulit is beborítaná a szemét.
-Sofi! Sofi! -ébresztett fel gondolatmenetemből Rain.
-Ömm, tessék? -mondtam és igen csak furcsán néztem Rainékra.
-Hoztuk a ruhákat meg a tankönyveket, ahogy megbeszéltük.- mondta Lara.
-Oké. David, Yuri, David, Elena és David az erkélyen van. Izé, David csak egyszer. A tankönyvem nyitva az asztalon van. Másoljátok ki belőle a leckét, addig viszek egy kis üdítőt. Ti mit kértek? Elena almalevet, David "epres szörpöt" (amugy vért), Yuri pedig csokis-banános tudom is én mit. Valami bonyolult nevűt.
- Én  colát.-mondta Lara igen csak lazán.
- Nekem jó lesz egy kis limonádé-mondta Rain.
-Oksi. Mindjárt megyek én is.

Felvittem az üdítőket, mindenki megitta a maga adagját. Pár perccel később már elől volt egy kalap és mindenki beledobta a maga nevét, hogy kihúzzuk, milyen sorrendben próbáljuk fel az ünneplőt. Az első Yuri lett. Bement a szobámba átöltözni. Az elején tiltakoztam, hogy az én szobám legyen az "öltözőszekrény". Aztán mégis beleegyeztem egy hosszú vita után. Amikor Yuri kijött a szobámból, az elegáns álca sajnos egy igen goromba fiút takart. Yuri visszaöltözött az eredeti ruhájába. Nyúltam volna a kalap irányába, hogy kihúzzam a következő nevet, de váratlan meglepetés ért. A kalap eltűnt. Amikor Lara a totális kiakadás szélén állt, Rain elröhögte  magát. A kalapot elejtette, amikor kezét az arca elé kapta, hogy nevetés közben ne follyon ki az orrán az ital, mint matekórán, amikor a tanár kiment a naplóért. Visszatettük az asztalra a kalapot és kihúztuk a következőt : Elenát. A bátyjához hasonlóan bement átöltözni a szobámba, de amikor kijött, kicsit más fogadtatásban részesült. Olyan aranyos volt abban a ruhában, hogy nem birtam megállni, hogy ne tapsoljam meg. Persze ő leintett bennünket. Elég zárkózott kislány, de mégis olyan édes. Visszaöltözött, aztán kihúztuk a következőt, aki nem volt más mint......Rain. Meglepve tapasztaltam, hogy visszatértek azok az emlékeim, amikor még jártunk. Milyen helyes fiú, főleg, ahogy kivételesen megfésülködött. Akkor még a fésülködés olyan mindennapos volt neki, mint minden embernek. Most már nem. A következő én lettem. Először a fekete ruhámat próbáltam fel. Amikor bementem a szobába, kaptam egy kevés tapsot Elenátol és Davidtől, de a többiek rám se hederítettek. Aztán átvettem a kékesfehér ruhámat. A szobában David egy puszival fogadott. Rákvörös fejjel mentem vissza a szobámba átöltözni. A folyosón még hallottam,ahogy rajtam röhögnek, erre David elkezd kiabálni. Azt nem tudom mit kiabált,mert elnyomta a nevetés hangja, de az biztos, hogy iszonyú dühös volt, mert máskor nem szokott kiabálni. Logikusan az utolsó Lara volt. Amikor belépett az ünneplőjében, hatalmas tapsvihar fogadta. A nagy zajra anyám is feljött az emeletre :
-Ti meg mit csináltok?
-Se..semmit! -válaszoltam riadtan.
-Felpróbáljuk az ünneplőket.- mondta Lara higgadtan. Anyu válaszolni akart, de amikor Lara-ra nézett, elakadt a szava. Aztán fél perc múlva sikerült kinyögnie valamit:
-És... hol... hol vetted ezt a ruhát?
-Nem vettem sehol, anyu készítette, amikor élt.... -Lara elkomorodott, de hamar túltette magát a dolgon és folytatta. -A nővéremnek adta, de rá nem volt jó és tavaly nekem adta, de akkor még kicsit nagy volt rám, így idén tudtam csak felvenni.
-Értem. -mondta az anyám, aztán kiment a szobából. 

Még pár órán keresztül játszottunk. Mint mindíg, a fiúk megcélozták az Xbox-ot, de mi gyorsabbak voltunk, így most a fiúk kénytelenek voltak osztozni a PS-en. Annyira idegesek voltak emiatt, hogy Rain volt olyan kedves és szétcseszte az egyik kart. Én persze dühös voltam rá, de nem szándékoztam kockáztatni az életemet egy felbőszült vérfarkassal szemben. Így csak rászóltam, hogy legközelebb kicsit legyen óvatosabb, és hogy most inkább olvasson egy könyvet. Valami... vérfarkasosat. Persze ő levette a polcról a Vámpír kínhalála című könyvet. Nem is tudtam hogy van olyan könyvünk. De most legalább tudom, hogy ezen a könyvespolcon ne kotorásszak. Már ha nem akarom David "fajtársainak" a halálát olvasgatni.

Negyed nyolckor elbúcsúztam Lara-tól és Rain-től. Persze Rain kölcsönkérte azt a vámpíros könyvet, mert nem tudta ennyi idő alatt elolvasni. Hát... elmentek. Haza, nem meghaltak. Csak, hogy ne értsétek férre. Nem akarom szegénykéket ennyire... hátömmm... hogy is mondjam.. mindegy, hazamentek az a lényeg.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.