Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16. fejezet- Lara kiakad

 

(Rain szemszögéből)

 

 

Teljesen ledöbbentem a hallottaktól. Mi az, hogy az első csajt, aki mutat felém valami érzelmet, azonnal lenyúlja előlem??!! Ez teljesen felháborító! És még őt mertem barátomnak mondani, mi? Majd adok neki egy akkorát, hogy egy évig nem mer még csak Sofi közelébe se menni, nemhogy Larahoz!!!

 

Ahogy a gondolatok cikáztak a fejemben, újabb hangfoszlányok szűrődtek ki a szobából:
-Mi az, hogy ne csaljam meg Rain-t? Még nem is járunk! -hallatszott Lara hangja.
-És egy darabig nem is fogtok, mert mindent hall, amit mondunk, és most igencsak megsértődött ezen a mondatodon. -szűrődött ki a szobából David nyugodt, mély hangja. Nem bírtam tovább hallgatni, ahogy szórakoznak velem, fogtam, és szó szerint betörtem az ajtót.
-Megígérted, hogy saha nem csinálsz ilyet!!!! VÁMPÍR VAGY, MÉG JÓ, HOGY ELŐNYÖD VAN A CSAJOKNÁL, DE LEGALÁBB AZT NE AKARD LEVENNI A LÁBÁRÓL, AKI ÉLETEMBEN ELŐSZÖR TETSZIK NEKEM, RÁADÁSKÉNT MÉG VISZONOZZA IS AZ ÉRZÉSEIMET!!!!!! 17 ÉV ALATT CSAK KIJÁRNA EGY BARÁTNŐ AZ EMBERNEK, NINCS IGAZAM??!! -ordítottam David-nek, majd megfogtam az inggalérját, felemeltem Davidet, és teljes sebességgel az ablak felé rontottam (nem tudtam, hogy ott az ablak, David eltakarta) és egy nagy csörrenés kíséretében kilöktem David-et Sofi-ék sziklakertjébe... a lehető legrosszabb helyre: Abba a piciny rózsabokorba az ablak alatt, amit olyan három hete ültettek oda, hogy ne legyen olyan kihalt a sziklakert. És ami még ennél is rosszabb: David feje és válla a rózsabokorban landolt ugyan, viszont amúgy egyenesen rá a betonra. Hatalmas vérpaca spriccelt felfelé, és beterítette a hajamat (amin nem igazán látszott, mert vörös a hajam) és a vállaimat, valamint a trikóm és a farmerom is kapott belőle. Egy hatalmas sikítást hallottam hátulról, és amikor megfordultam, Sofi állt előttem egy milliméterrel, és szúrós pillantásokat lövellt felém, majd térdre borult előttem, és sírva fakadt. Először nem tudtam, mit is tehetnék, de aztán leguggoltam Sofi mellé és átöleltem:
-Sajnálom... nem akartam... én csak... nem tudtam uralkodni magamon... -éreztem, ahogy gomóc növekszik a torkomban, és a szemem is viszketni kezdett - de gondolom David is ezt tette volna.... ha neked ilyeneket mondtam volna.... -éreztem, ahogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Felálltam, és elfordultam. Nem akartam, hogy akár Sofi, akár Lara lássa a könnyeimet. Szégyen lett volna, ha előttük elsírtam volna magam.  Hiszen én vagyok a férfi, vagy tévedek? Nem, akkor nem tévedtem, de valahogy mégis csak egy tehetetlen kisgyereknek éreztem magamat.
-Hülye. -hallottam egy határozott hangot magam mögött - Hülye bunkó állat! -a hang megremegett, aztán egy szipogást hallottam. Lara volt az. És sírt. -Hogy vagy képes, így megbántani mindenkit?! AZ EGY DOLOG, HOGY DAVID MINDENFÉLE HÜLYESÉGEKET MOND NEKEM, DE AZ MÁR TELJESEN MÁS, HOGY MAJDNEM KINYÍROD!!!!! -biztos voltam benne, hogy Lara is szégyelli a könnyeit, de tudtam, hogy ő nem olyan, mint én. Ő nem hazudik. Ha fáj neki valami, akkor is tudatja másokkal, ha szégyelli. És én ezt a tulajdonságát nagyon becsülöm benne.
-LEHET, HOGY VÁMPÍR, DE ETTŐL FÖGGETLENÜL MÉG NEM KELL KILÖKNI AZ ABLAKON!!! -ekkor idegesen pofonvágott és leguggolt Sofi-hoz. Átkarolta és nyugodt hangon közölte vele a tényt:
-David vámpír. Nem kell aggódnod miatta. Minden rendben lesz, akkor is, ha.... -de ekkor a szava elakadt, egy csattanás hallatszott, és láttam, ahogy Sofi erőből pofonvágta Lara-t.
-Ez... ez mind... EZ MIND A TE HIBÁD!- Sofi szinte már kiabált. -HA NEM MONDASZ DAVIDNEK OLYAN HÜLYESÉGEKET, AKKOR Ő NEM VÁLASZOL NEKED OLYAN BAROMSÁGGAL ÉS RAIN NEM LÖKI KI ŐT AZ ABLAKON!!!!!
-Bajod van, kisanyám?! Na figyelj, lehet, hogy hülyeséget mondtam, de ettől még nem az én hibám, hogy David meghalt... izé, vagyis félhulla.
-TE NE BESZÉLJ ÍGY RÓLA!- Sofi azonnal nekirontott Laranak, csakhogy ő máris vérfarkas üzemmódba váltott és kikerülte a számára iszonyú lassúnak tűnő támadást. Pár másodperc múlva már Sofia nyakán volt a keze, és ujjaiból kiszaladt a vér, olyan erővel szorította. 
-Te... te em... embere..... emberev..... evő... ször.... szörnye.... teg... -hallatszott Sofi szájából, majd Lara még erősebben szorította a nyakát, aztán elkezdett Sofia alatt repedezni a padló, és hangos recsegés közepette beszakadt. Én meg csak álltam ott, nem tehettem semmit. Ez olyan ismerős érzés.... öt éves voltam.  Egy havas délután volt... az erdő közepén játszottam a hóban a szomszéd kislánnyal, a bátyjával, miközben az egész családjuk (még a szülők is) hóembert építettek, mi pedig hóangyalokat csináltuk. Aztán furcsa érzés fogott el.  Akkor és ott csak a farkasösztöneim (amiket akkor még nem is ismertem) súgták, menjek el. Szótfogadtam és elkéretőztem egy közeli (annyira azért mégsem közeli) bokorba... tudjátok miért, nem akarom leírni.  A szomszéd kislány is velem tartott, aki nem volt más, mint Lara. Pár percig némán ültünk a hóban, majd egy aprócska elhaló sikításszerű nevetést hallottunk. Tehát mindenki életben van. Aztán egy sötét alak bukkant elő a bokor mögül. A nevetés még mindig hallható volt. Aztán az alak egyre közeledett. Két szemfog csillant meg a fényben. Aztán az a valami odarontott Larahoz. Felemelte a csuklyájánál fogva, és halkan a fülébe súgott valamit, majd Lara ott a kezében elaludt. Hangosan sikítottam ijedtemben, nem tudtam mi történt Laraval. A családunk hamar ideért, és Larat kiszabadították, felébresztették, majd hazamentünk. Akkor voltam ugyanolyan tehetetlen, mint amilyennek most éreztem magam.

Ahogy a különféle gondolatok cikáztak a fejemben, eszembe jutott, hogy Sofinak segíteni kéne, hát kimentem a szobából, lerobogtam a lépcsőn (egyedül hagyva Larat). Amikor leértem a konyhába azonnal megpillantottam Sofi vérben úszó testét és a holt sápadt anyját, aki az ájulás szélén volt. Pár percig néma csöndben gondolkoztam, mit is tehetnék, aztán nyílt a sziklakertbe vezető ajtó, és bevonszolta rajta magát David. A fél arcán zúzódásnyomok voltak, nomeg félmillió tüske, mindene vérben úszott, arca holtsápadt volt... amint felmértem az állapotát, hirtelen egy puffanás hallatszott, s amikor a hang irányába néztem, Sofi anyját láttam a földön fekve... ájultan. Tekintetemet visszacsatoltam Davidre, aki már Sofi felé tartott, könnyben úszó szemmel. Aztán irányt váltott, és felém jött. Olyan lassan vonszolta magát (vámpír létére is!!!), hogy emberként simán lefutottam volna a maratont, mire odaér hozzám. De tudtam, gyávaság lenne elfutni, és amikor az állapota javulna, csak még nagyobb büntetés lenne a jutalmam. Hát megvártam, mig odaér hozzám. Elém állt, majd egyenesen a szemembe nézett. Olyan rosszul esett az a mély, kék pillantás... ott helyben el tudtam volna süllyedni, de ez is gyávaság lett volna, így hát vártam. Pár másodperc csönd után hatalmas ütés érte az arcomat. Éreztem, ahogy a lábam elemelkedik a talajtól, aztán egy nagy durranás kíséretében kirepültem a falon az utcára. Az első autó közeledtével felugrottam, és beindultam a lakásba. A bejárati ajtóból megpillantottam Davidet, ahogy Sofia mellett méri fel a lány sérüléseit, majd nemsokkal később sírva ráborul.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.