Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


17. fejezet- David halála

2012.10.28

(David szemszögéből)

Az egyetlen ember eddigi életemben, akit tényleg szerettem. Ha bármi történik vele, akkor azt sose bocsájtom meg se Lara-nak, se Rain-nek.... se magamnak. Ha nem mondok olyan logikátlanul hülye dolgokat Lara-nak, akkor Rain nem esik nekem, nem lök ki az ablakon, Sofi nem pofozza fel Lara-t, Lara pedig nem esik neki Sofi-nak, mint egy felbőszült grizzly medve..... tehát ez mind az én hibám.... én vámpír vagyok, a sérüléseim begyógyulnak, de Sofi...... igaz, az apja vámpír volt, de az anyja génei dominálnak nála. Ő pedig ember. Igazándiból azt, hogy Sofi apja vámpír, senki nem tudhatja, én is csak Sofi vérének szagából jöttem rá, és mivel az anyja nem lehet vámpír, így az apja..... Szegény Sofi... az összes testvére is csak féltestvére. A bátyja pedig fogadott fiú. Már sajnálom, hogy Sofit nem változtattam át..... de ha ezt tettem volna, lehet, hogy örökre elveszítettem volna... de most nincs más választásom.... de hogyan itassam meg vele egy vámpír vérét..... hiszen egy normális ember nem tenne ilyet. Talán ha.... áhhh... a sérüléseim beforrtak. -bementem a konyhába, keresni egy kést. Az ötletem az volt, hogy elvágom a csuklómat és a vér szagára egyrész előtörnek majd a vámpírösztönei (már amennyi van neki) ami hatására lesz annyi ereje, hogy felüljön, másrészt pedig nem fog annyira tiltakozni a vér ellen, plusz a vámpírvér is megvan. - hamar találtam egy kést, sietve elvágtam a csuklómat. Kevés volt az idő, minél tovább tart a dolog, annál kisebb az esély arra, hogy életben marad.... berohantam a nappaliba, de ekkor Sofi már ült, és éberen figyelt. Egy poharat is hoztam, abba folyattam pár korty vért. Ő nem kérdezett, kivette a kezemből a vérrel teli poharat, és egyszerre megitta. Aztán letette az asztalra a poharat, és átölelte a vállamat. Nem tudtam mire készül, de sejtettem.  Végigsimította egyik jéghideg ujját a nyakamon, majd éreztem, amint belevájja a nyakamba két éles szemfogát.
-So... Sofia.... -mondtam -te.... -de nem fejezhettem be a mondatot, mert ő hirtelen hátradőlt, és beleborult a karjaimba, csukott szemekkel. Nem szabadott volna ennyi vért innia. Hiszen még nem teljesen vámpír... de majd az elkövetkező teliholdkor ténylegesen is vámpírrá avathatjuk..... ekkor éles fájdalom hasított a csuklómba, majd amikor ránéztem, láttam, amint elkezd belőle ömleni a vér..... basszus, ezüst kés volt.... csak én lehetek ilyen béna ezen a világon.... letefektettem Sofit a földre és kimentem a mosdóba. Elkezdtem leöblíteni a sebet, de csak rosszabb lett. Feltúrtam az elsősegéjdobozt, de semmit sem találtam ami hasznos lehetne. Amikor kiértem a nappaliba, Rain-t pillantottam meg a lépcsőn ülve. Már majdnem sírt, de nem a fájdalomtól, hanem a rémülettől, amikor pedig megpillantotta a csurom vér kezemet, amit a csuklómra tapasztottam. Hangosan nyelt egyet. Leültem mellé, de ő csak nézett, mint aki szellemet lát (bár ha szellemet látna, akkor sem rémülne meg, mivelhogy a nagyapjának  egy szellem- komornyikja volt).
-Nyugodj meg, nem a te hibád... csak miattam van minden.... -ekkor hangosan  felszisszentem. Égett a csuklóm, de mit sem törődve vele folytattam -Én mondtam baromságokat Lara-nak.... igazándiból viccnek akartam szánni, de úgy tűnik nekem ez nem megy... -valahogy sikerült egy fancsali vigyort erőltetnem az arcomra.
-Az én hibám is... részben- karolta át a vállamat Rain. -de te vagy a fő bűnös -mosolyodott el önelégülten.
-Pff... szánalmas vagy -álltam fel a lépcsőről és odamentem Sofihoz. -egy valaki ért meg engem.... senki más. Azt hittem, Rain, hogy te is olyan vagy mint én. Hogy mindenki eltaszít magától, senki sem ért meg, de nagyot tévedtem. Te nem is hasonlítsz rám, teljesen más világ vagy, mint én. Te csak folyton magadra és Lara-ra gondolsz, és minden más megszűnik körülötted. Nem vagy méltó arra, hogy ott állj, ülj, vagy ontsd mások vérét, ahol Sofia éli tiszta, gyönyörű és gondtalan hétköznapjait.... Te csak egy szánalmas vesztes vagy. Egyszerűen nem bírom elviselni azt a halálszagú aurádat, ami mindíg körbevesz téged... és tudom is, hogy kire hasonlítasz. Fabio. Ő is ugyolyan szánalmas vesztes, mint te. Ráadásul állandóan bosszút akar állni minden hülyeségért. Miért nem állsz akkor már az ő oldalára??? -néztem kérdőn Rain-re, de meglepődve láttam, hogy sírva térdel előttem.
-Ez... ez nem te vagy!!! David sosem mondana nekem ilyeneket, ő tudom, hogy megért, tudom, hogy a gyermekkori szenvedéseimet és minden bajomat megérti, ő a legjobb barátom, és tudod mit??!!- törölte meg a szemét. - Ha ilyen bunkó vagy velem, akkor magadrahagylak, nem érdekelnek a vámpíros filozofálgatásaid, nyugodtan húzz a francba a hülye barátnőddel, nem érdekelsz!!! Remélem felfogtad, és ha megbocsátasz, akkor szeretnék bocsánatot kérni Sofia- tól Lara nevében is, mert attól függetlenül, hogy téged gyűlöllek, Sofia még Lara barátnője, tehát jogában áll tudni mindenről. -mondta határozottan, és már el is indult Sofia irányába, de én elé álltam.
-Sajnálom. -mondtam, mire Rain úgy nézett rám, mintha teljesen megbolondultam volna.
-Pfff.... mintha egy bocsánatkéréssel megoldanád azt, hogy idegronccsá tettél és most azt se tudom, hogy kit szeretek és kit nem.... -ekkor belémdöfte az ezüstkést. Ugyanebben a pillanatban megláttam, ahogy Sofia a fölreteperi Rain-t, aztán minden elsötétült..... és megjelent egy fényalagút. Elindultam felé, és már éppen léptem volna át a küszöbét.....

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.