Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


18. fejezet- Vámpír a sürgősségin?

2012.12.08

(Lara szemszögéből)

 

-Hihetetlenek ezek a vámpírok... -mormogtam magamban, miközben lerontottam a lépcsőn. Amikor megpillantottam a földön heverő Davidet, ezüstkéssel a gyomrában, rögtön odarohantam volna segíteni, de hirtelen meghallottam Rain segélykiáltását, odafordultam, és láttam, amint Sofia (teljesen kikelve magából) majd' megfolytja szerencsétlent. Képtelen voltam eldönteni, mit csináljak, hiszen bármelyikük élete másodperceken múlhatott. Végül úgy döntöttem, David-en segítek, mivel Rain legalább magánál van, és ha úgy érzi, hogy Sofia tényleg ki akarná nyírni (ami az addigi állás szerint nagyon úgy festett) akkor át tud változni vérfarkassá. Odarohantam Davidhez és letérdeltem mellé. Nagyon óvatosan kihúztam a kést a hasából, de amikor jobban megnéztem David-et, megláttam, hogy a csuklójából is ömlik a vér, ráadásul ha ennyi vérveszteség nem lett volna elég, nem rég esett ki az erkélyen a sziklakertbe. Hiába vámpír, csoda, ha ezt túléli. Úgy döntöttem, hogy ha máshogy nem tudom megmenteni az életét, akkor adok neki a véremből (persze én nem vagyok olyan szerencsétlen, hogy ezüstkéssel vágom el magam). Bementem a konyhába, kerítettem egy NEM ezüst kést, megvágtam a csuklómat, mire Sofia nekemrontott. Nekemrontott, de már nem támadás céljából. Már szerencsére végre önmaga volt, és holtsápadt lett, amikor megpillantotta David-et. Most fordult a kocka... nem Sofi feküdt félhullán, és David bőgött fölötte, hanem David volt a félhulla, és Sofi bömbölt, mint egy csecsemő. Persze megértem, hiszen tényleg rossz lehet ott látni valakit, akit ennyire szeretsz...

Tíz perc elteltével rájöttem, hogy nem kellett volna kiszednem David-ből a kést, ugyanis így csak jobban vérzik. Menet közben Rain végre feltápászkodott, és mindenki azon gondolkozott, mit tehetnénk, végül arra jutottunk, hogy hívjuk a mentőket... ami elég macerásnak ígérkezett. Sofi David-del maradt, amíg én és Rain egy kicsi rendet teremtettünk. Közben Candy és Kiwy már felhívták a mentőket, akik azonnal elindultak a helyszínre. Két perc múlva már David-del ültünk a kocsiban (persze Kiwy-t és Candy-t otthonhagytuk, hogy csináltasság meg az ablakot, meg a többit), de így is nagyon nyomorogtunk, ugyanis a hordágy, rajta David, igen nagy helyet foglalt, meg aztán a két mentős is ott sürgölődött, így hármónknak alaposan össze kellett húznia magát. A kórházban kiküldtek minket a váróba, de pár perccel később jött egy fehér köpenyes doki, és megkérdezte, hogy pontosan mi történt. Addigra már kitaláltuk, mit fogunk mondani. Azt a sztorit adtuk elő, hogy én és Rain lent kajáltunk a sziklakertben, és vártuk, hogy Sofi anyja hozza a kaját. Közben Rain felfelé tartotta az ezüstkést. Sofi és David pedig fent játszottak az erkélyen, de David kiesett, egyenest bele Rain késébe. A doki elhitte és elhúzta a csíkot.

Egész éjszaka a kórházban voltunk, és vártuk, mi történik David-del. Közben a nővérem és Sofi anyja is telefonált, és azt mondtuk, hogy Rain-éknél alszunk. Reggelre David már magáhoztért, és egész jól volt, ahhoz képest, ahogyan eredetileg kinézett. Egy napra még benttartották, és a balesetre rá két nappal már ki is engedtéka kórházból, azzal, hogy legközelebb legyünk óvatosabbak. Hihetetlen, hogy ilyen bénák voltunk, de a lényeg az, hogy mindenki jól van, és él. Mire Sofi-ékhoz értünk, a ház teljesen rendben volt. Kiwy és Candy már az ajtóban vártak minket (mint két cica), és rájöttem, hogy Sofi anyja nagyon megkedvelte őket. Minden nap vagy egy órán át babusgatta őket, és ha nem voltak a közelben, rögtön kiakadt, hogy mi van ha elvesztek, vagy ilyesmi. Végül eljött a nyáriszünet második hete, amikor már tényleg beleéltük magunkat a nyárba...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.