Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


22. fejezet- Még egy vámpír? Na ne már!

2013.06.15

Az utasok halk moraján kívül semmi zaj nem hallatszott a repülőn. Én a gondolataimba meredve bámultam ki az ablakon; azt terveztem, mi lesz ez után, hogyan jutok haza, mihez kezdek Hawaiin... Hirtelen a bemondó recsegése szakított ki a csodálatos álomvilágomból.
-Lara! Lara! Laaaaaaraaaaa!!!!!!! -Hallottam a bemondó hangját, amely egyre távolodott. Hirtelen minden elsötétült, ami körülöttem volt... Aztán kinyitottam a szememet. Rain holt sápadt arcát pillantottam meg, aztán ahogy egyre jobban kitisztult a kép, a srácok aggódó tekintete is a látóterembe került.
-Mi... mi történt? Hol vagyok? -nyögtem fájdalmasan. Rain magához szorított és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Annyira aggódtam... -hallottam a hangján, hogy majdnem elsírja magát.
-Helyesbítek... aggódTUNK! -javította ki Sofi. Végül David is megszólalt (mi tagadás, néha nagyon csöndes srác)
-Fabio elmenekült, téged viszont sürgősen el kell látnunk... már ha nem akarsz egy életre megbénulni, vagy akár meghalni. Viszont mi mindezzel nyertünk egy kis időt is, hisz Fabio nem tudta, hogy vérfarkas vagy, és a véred hatására ő is le fog gyengülni....
-Ne csak pofázz, inkább csinálj valamit! -mondta Rain aggodalommal és türelmetlenséggel teli hangon.
-Akkor állj félre -dörmögte  David.

-Biztos, hogy így jó lesz? -kérdeztem bekötözött nyakkal.
-Igen, biztos. Bár vérfarkast még nem láttam el, de egyszerű farkast már igen, és akkor is ugyanígy csináltam...
-Te úgy akarod meggyógyítani a barátnőmet, mint egy kutyát? Egy állatot?! -fakadt ki Rain.
-Hát részben az is...
-Gyere csak ide agyaraskám!!! -rázta meg az öklét Rain.
-Fiúk, nyugi! Van nagyobb gondunk is, mint a civakodás! -állt Sofi a két srác közé, majd sóhajtva hozzátette: ti aztán soha sem változtok...

-Úristen! Veletek meg mi történt?! -sikoltott fel a nővérem, amikor meglátott minket.
-Csak megharapta egy... -kezdte Sofi, de Rain erőből rátaposott a lábára, amitől a barátnőm azonnal elhallgatott.
-Mi? Mi harapta meg? -sápadt el, majd kétségbeesetten átölelt (mintha attól bármi is változna...)
-Hé... ez fáj... -nyögtem, majd mosolyogva a nővéremre néztem -Nem lesz semmi baj, hidd el... nem harapnak nagyot a.... ömmm.... Sofi macskája.
-Hát igen, Candy kiszámíthatatlan... -nézett Sofi bocsánatért esedező tekintettel a nővéremre.

Negyed órával később már a nappaliban ültünk teát szürcsölve.
-Lara, nagyon megijesztettél... -nézett Charlotte felém, de olyan boci szemekkel, amiktől még Rain is megenyhülne.
-Bocsi, nem akartunk bajt okozni... -mondtam, miközben lassan a számhoz emeltem a csészét. Hirtelen a kilincs zörgésére lettem figyelmes. Az előszoba felé pillantottam, a többiekkel együtt, de nem történt semmi. Hirtelen egy srác esett be az ajtón. Csupa vér, sár és verejték volt. Egy lépés megtétele után a nappali felé egyszerűen összerogyott. Én nem tudtam mire vélni a jelenetet, de nagyon úgy nézett ki, hogy Charlotte tudja, mi folyik itt. Na igen, a nővérem néha kiszámíthatatlan. Letette a poharat az asztalra, felállt és halálos nyugalommal sétált oda a fiúhoz, aki nála maximum egy-két évvel lehetett idősebb. Felültette a srácot, majd nagy nehezen besegítette a nappaliba és leültette egy székre. Mi mindeközben síri csendben
ültünk és néztük a történteket.

-Minden rendben? Már megint mibe keveredtél? -mosolygott a nővérem a most már tudatánál lévő fiúra.
-Nem... nem emlékszem... -nyögte fájdalommal teli hangon. Charlotte egy vizes kendővel letörölte az arcáról a vért, nagy nehezen lefejtette róla a pólóját és a súlyosabb sérüléseit is ellátta.
-Miért nem viszed kórházba? -kérdezte Sofi kíváncsian.
-Na jó, akkor azt hiszem, itt az ideje bevallanom nektek valamit, amit nem biztos, hogy elhisztek, de így van. Srácok, ő itt Marco. És egy... vámpír.


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.