Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7. fejezet- Itt kell élnem?

2012.01.25

Mentünk... teljesen némán. Nem mertem megszólalni, és úgy tűnt, hogy a vámpír sem. Aztán végül is erőt vettem magamon... megszólaltam:
-Ömm... izé... Hogyan... Hogyan szólítsalak?

-Csak szólíts Davidnek. -válaszolta halkan. Ezzel egyuttal meglepett, mert nem gondoltam, hogy válaszol, viszont másrészről már kicsikét teljesebbnek éreztem magam.

Elég gyorsan elértünk az alagút végét. Amikor David megállt, valahogy éreztem, hogy valami történni fog... és igen. Nagyjából három másodperc eltelte után lényegében a semmiből előbukkant egy ajtó. Bementünk, és azonnal megpillantottunk egy kriptát. Bementünk, és egy kriptához képest igencsak szépen berendezett helyiség tárult a szemünk elé. Ágy(koporsó alakú), székek(a háttámlájuk denevért ábrázolt... gondolom), asztalok...

-Milyen? Ez az "otthonom". Úgymond. Az előző helyiség lényegében egy előszoba.. vagyis inkább elő barlang volt.-Szólalt meg a vámpír, kizökkentve gondolatmenetemből.
-Na-nagyon.. nagyon... tetszik-mondtam megintcsak dadogva.
-Akkor jó. Pillanat és itt vagyok. Addig ülj le.
-Rendben.- Szótfogadtam és leültem. David kiment, de nem telt el sok idő, és bejött, kezében egy tányérral, amin első ránézésre csoki volt, és egy zacskóval, amiben valami piros volt... Ledermedtem. Aztán nagynehezen szóra nyitottam a számat... és végülis sikeresen kinyökögtem a mondandómat:

-E-ez... csak nem.... csak nem v-vé... vér??!!
-Ugyan már... Nehogy azt hidd, hogy a vámpírok csak véren élnek! Ez cékla... -Elnevette magát. Látszott rajta, hogy élvezi, amikor valami butaságot mondok, és ő kioktathat, de valahogy nem bántam.
 
-De viszont a csokit neked hoztam be -letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából, ami a nagy nevetése közben "került oda". -Vegyél.
Nem bírtam elutasítani ,imádom a csokit!
-Köszi...-mondtam, de még mindig bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán szóbaálljak vele, de megbízhatónak tűnt, és kedves is volt, hamar meg is nyugodtam.

-Mellesleg el is kellene mondanom neked valamit... remélem nem haragszol meg miatta...- Mondta David.
-Mondd csak nuygodtan!- Teljesen nyugis voltam... csokimajszolás közben szinte akármit mondhatnak nekem, csöppet se leszek ideges.
-Jó. Nem fogsz neki örülni de... Itt kell élned ezen a helyen, amíg el nem múlik a veszély...- Kiköptem a csokit a számból:

-Mi... Micsoda!!!
  Milyen veszély?? És minek??!! Én.. én... A családom aggódni fog miattam!- Már majdhogynem üvöltöttem.
- Ha elmész, akkor én fogok aggódni miattad! Te talán még nem tudod, de a városodban, vagyis odafent nagy veszély leselkedik minden lakóra... De te és Lara vagytok a két fő célpont és...- David hangja elcsuklott. - És amíg nem vagy elég erős, addig nem mehetsz el innen. De most már késő... vagyis inkább korán van, legalább is nektek. -Ránéztem az órára (aminek denevér alakja volt). Reggel 8 óra.
- Aludnod kellene, igaz?- mondtam.
-Igen. Egész este ébren voltam. Majd neked is hozzá kell szoknod ehhez. Reggel alszunk, és este majd néha kimehetünk sétálni, de csak a közelbe...

 



 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.